Chapter 1.

  Megint összevesztem anyával. Te jó ég! Komolyan mondom, Ő mindenen kiakad. Az volt a baja, hogy elmentem egy buliba. Most komolyan. 15 évesen nem mehetek szórakozni?
  Sajnos sikerült úgy összevesznünk, hogy már nem bírtam ki, kitört belőlem a zokogás,  és elszaladtam. Nem tudtam hova megyek, csak azt, hogy el innen. Minél messzebb, annál jobb. Alig láttam a könnyeimtől, de nem érdekelt. Csak futottam, mintha menekülnék. Hogy mi elől? A veszekedéstől. Soha nem szerettem összeveszni az emberekkel, főleg nem anyuval.
  Aztán egyszer csak...belehasított a fájdalom a vállamba, és hátraestem. Könnyekkel elborított arccal fájdalmasan felszisszentem. Felnéztem, és négy aggódó tekintettel találtam magamat szemben.
-Egyben vagy még? - nézett rám egy kissé sötétebb bőrű, iszonyúan göndör hajú lány.
-Azt hiszem igen.... - tapogattam meg sajgó testrészemet.
-Perrie, rendesen nekimentél... - szólalt meg egy kék (?) hajú lány, miközben barátságosan fejbevágta a szőke lányt.
-Hé! Azért ez nem egészen így van - védekezett a szőke. - Ő futkos eszeveszettül!
-Meghülyültél? Nem látod hogy kivan szegény? - kérdezte, majd rájött, hogy még mindig a földön ülök, és kezet nyújtott. Elfogadtam, és amíg segített felállni, megpróbáltam letörölni a könnyeimet. Elárulom, nem volt könnyű. Sőt! Nem jött össze...
-Várjunk....te sírsz? - kérdezte egyre jobban aggódva egy "Litte Mix" feliratú pólót viselő lány.
-Ömm...dehogy csak....esik az eső - mutattam a magasba, mint valami óvodás. Én nem vagyok normális.
-Igen? Onnan esik? Na nem mondod? - röhögött ki a szőke.
-Én Leigh-Anne vagyok - mosolygott rám egyre jobban elázó haja mögül a nagyon göndör hajú lány.
-Én meg Anna....de jobban szeretem ha Niának szólítanak - mutatkoztam be illedelmesen, kicsit sírós hangon, plusz szipogva.
-Nah, többiek, illene bemutatkozni! - tapsolt egyek a kék hajú. - Jade.
-Perrie - sóhajtott egyet a szöszi.
-Hé! Miért én vagyok az utolsó??? - vágott "durcás pofit" a "Little Mix" pólós lány, majd elmosolyodott és csak ennyit mondott: - Jesy.
-Sziasztok....jó ég! - kiáltottam fel, mert tényleg durván elkezdett zuhogni. Nem túlzok, olyan brutálisan sűrű és kövér esőcseppek landoltak a fejemen, hogy pillanatok alatt eláztam és prüszkölni kezdtem. Áááá. Olyan lesz a hajam mint akit megrázott a 220.
-Basszus, zuhog - jelentette ki Jade.
-Na nem mondod! - röhögött Perrie. Kezdett egyre rokonszenvesebbnek tűnni.
-Öööö Perrie igaz? -fordultam oda hozzá - Bocs, hogy nekedmentem, nincs jó napom...
-No para kiscsaj - röhögött még mindig. Kész. Én is elnevettem magamat.
-Most komolyan itt fogunk állni és várni amíg a gatyánk is átázik, vagy inkább beugrunk hozzám száraz ruháért? - kérdezte a pulcsiját fejére húzó Leigh-Anne. - Te is bejössz Nia? -fordult felém. Mivel egyik lány sem tűnt egy ilyen elmebeteg bérgyilkosnak, és rájuk nézve nem azt érezte az ember, hogy mindjárt visítozva elrohan, annyira fél, hanem inkább azt, hogy "hű de jó társaságba kerültem", ezért elfogadtam a "meghívást".
  Úgy spuriztunk, mint a nyulak.

Prologue.'

  Húúúúú hát hol is kezdjem. Az elején? Esetleg. A közepén? Áááá ott nem jó. A végén? Úgy meg senki nem értene semmit! Nos. Akkor kezdem ott, ami már nem az eleje, de még nem is a közepe. Ott, ahol megismerkedtem négy csodálatos lánnyal. Akikkel örökké barátok maradunk, még ha nem is úgy ahogy szerettük volna...
  Perrie, Jesy, Jade és Leigh-Anne. Az igazi barátok.:) Te jó ég! Hogy mi mindenen mentünk mi keresztül! Fiúk, rajongók, fenyegetések, borzalmak....de azért mégiscsak jól elvoltunk.
  A múlt idő a barátságunk elmúlására szól. Egy szomorú vég. Ami nem történik meg, ha nem vagyok ilyen felelőtlen! Soha nem bocsátom meg magamnak amit tettem. És amiért tettem.
  Ott kezdeném a történetemet, ahol egy lány veszekszik az anyjával. Kint esik az eső. A lány dühösen elfut. Ki az utcára. És beleütközik négy, aranyos lányba, akik ismerősek neki...
  Ez a lány vagyok én, Anna Benson. És most elmesélem a történetem...